A húsvéti sonka története

Minden bizonnyal a leginkább tradicionális ételünk húsvétkor, a nagyböjti időszak megszorításai után várva várt sonka. Sokféleképpen fogyasztjuk, tojással, sós kaláccsal, tormával, zöldségekkel – én személy szerint a karácsonyi ételek elé helyezem a sorban. Ismerkedjünk meg ennek az ételnek a történetével, a húsvéti hagyományban betöltött szerepével!

A húsvét hagyománya

Húsvét ünnepe a keresztény kultúrkörben Krisztus feltámadásának ünnepe. Mozgó dátumú ünnepünk, ami alatt azt értjük, hogy minden évben változó dátummal köszönt minket – a negyven napos nagyböjt befejeztével. Eredetileg zsidó ünnep, a korai időkben a zsidó és a keresztény húsvét egybeesett. A niceai zsinat 325-ben választotta szét ezt az összefonódást.

Bárány helyett sonka

Agnus Dei – azaz Isten báránya kifejezés Jézusra utal, aki feláldozta magát az emberiségért. Történeti síkon a bárány maga a zsidók egyiptomi rabsága idején jelenik meg. A húsvéti bárány hosszú évszázadokon keresztül fontos szerepet játszott a húsvéti ételek sorában. A juhtartó vidékeken a tizenkilencedik században még élt ez a hagyomány, de fokozatosan eltűnt Napjainkban már csak Erdélyre jellemző, hogy húsvétkor bárányt fogyasztanak – a sonka helyett.. Érdekesség, hogy a mediterrán vidékeken – például Görögországban, Olaszországban – a mai napig fontos étel ezen az ünnepen.

Na de miért éppen a sonka?

A magyarázat a paraszti háztartás működésének rendjében keresendő. A téli időszak hagyományosan a disznóvágás ideje volt. Az ekkor készült sonka érlelése, füstölése a böjti időszak alá esett – ez teljesen helyénvaló volt, hiszen akkor úgysem lehetett húst enni. Így a böjt befejeztével, a sertés egyik legnemesebb részét, már készen, füstölve lehetett feladni az asztalra. Így pont, amikor elkészült járt le a nagyböjt és újra lehetett a hús, ráadásul egy igen nemes hús fogyasztását élvezni. A sonka így gyakorlatilag a húsvét jelképévé vált, mint étel – nyilván kiegészülve egyéb finomságokkal.

Szólj hozzá

Minimum 4 karakter