Kiégett séf – harmadik rész

Eltelt megint tíz nap. Várom, hogy megérkezzen. A séf akivel azért dolgozunk, hogy kihozzuk a kiégésből. Most is figyelem, amikor megérkezik. Nem lehet nem észrevenni, hogy mennyivel energikusabb. Amikor elém ér, látom mennyivel kisimultabb az arca.

– Hello Séf! Jól nézel ki! 🙂
– Hello Coach, te is – mondja nevetve. (Még nem is hallottam nevetni.)

– Kávét?
– Kérek.

Érkezik a kávé, mi meg bevackolunk a coach szobába. A szoba ablaka az erdőre néz. Látom milyen elgondolkodva nézi az erdőt, majd megszólal:

– Tudod, nem emlékszem rá, mikor láttam ilyen közelről erdőt. És te mindig ezt nézheted miközben dolgozol. Irigyellek.
– Szeretnél kimenni?

– Most tényleg?
– Idd meg a kávédat, és gyere !

Hitetlenkedve indul el velem. Sétálni. Egy ember, aki élete nagy részét egy alagsori konyhában tölti, elindul, hogy évek után erdőt, fákat, leveleket lásson.
Az irodámmal szemben áll meg a kisvasút. Imádok a síneken baktatni, most is arra megyünk. Látom az örömét, jön a sínek mellett és rugdalja a leveleket.

– Mesélj Séf, mi történt az elmúlt héten.
– Voltam moziban.

– Mit néztél?
– A Kincsemet.

– Miért?
– Nem is tudom, régen nagyon szerettem az állatokat, a lovakat. Erről a lóról, csak annyi emlékem volt, hogy megnyert mindent. Fantasztikus film.

– Volt mondanivalója a filmnek – személyesen Neked?
– Az jutott eszembe, hogy 54 versenyből 54-et nyert. Olyan mint nálunk egy szervíz az étteremben. Mindenből tökéleteset kell adni, nem hibázhatsz, mert azonnal jön a negatív komment és kritika. Annyi még a különbség, hogy itt nem évek alatt van 54 futam, hanem minden egyes blokkon ami bejön a konyhába.

– Tökéleteset? Létezik a tökéletes?
– Az a követelmény.

– Mi van, ha hibázol?
– Próbálok mindig a legjobb tudásom szerint kiadni mindent. Nem kizárólag tőlem függ, mégis rajtam van a felelősség.

– Ennyi a dolgod, de nem a világot megváltani. A legjobb tudásod szerint kell csinálni. Emellett elfogadni, hogy nem tehetsz mindenki kedvére, mert olyan nincs, hogy valami mindenkinek jó legyen. Mesélek valamit. Ismered az éttermünket. Ott van az ország legjobbjai között, szeretettel, becsülettel csináljuk. Mégis havonta kapunk egy egyes, vagy kettes értékelést. Nekem is rosszul esik. Két hete kaptunk egy kettest, mert egy vendég azt írta kispolgári adagjaink vannak. Én tudom, hogy 18- 20 dekás húsokkal dolgozunk, és az átlag fogyasztásunk csak két és fél fogás vendégenként, mert a harmadik fogást a legtöbb vendégünk már nem tudja megenni. De: ez egy olyan világ, ahol arc és minden nélkül online már mindent lehet kritizálni, persze következmények nélkül. Az elején nagyon kiborítottak ezek a jogtalan kritikák, de ma már nem. El kellett fogadnom, hogy nem lehetünk mindenkinek elég jók. Így nálunk az a szlogen, hogy magunkhoz képest kell a legjobbnak lenni. Ami bennünk van, azt kiadni. Mi a véleményem a felelősségről? Szerintem egy csapat akkor működik jól, ha van benne egyéni felelősség. Konyhanyelven mondom, hogy értsd. A mosogató felelőssége, hogy te időben és tiszta tányért kapj, a zöldségelőkészítőé, hogy csak hibátlan zöldség kerüljön a kezed alá, a köretes forrón és a nagykönyv szerint adja a köretet, ebben van a felelőssége. Érted? Olyan szervezet nincs, ahol csak a főnöknek van felelőssége. Mindenkinek megvan a saját területéért. Ha ez nincs benne a szervezeti kultúrátokban akkor sulykolni kell, hogy mindenki megértse és így dolgozzon. Volt még más feladatod is. Mit ígértél még nekem?
– Hogy elmegyek egy piacra. Elmentem. Egy kis helyre, a Pancs Gasztroplaccra. Hangulatos hely, mini piac csupa jókedvű emberrel. Vettem chiliszószt, szörnyű erőset…

– Ez mit adott neked?
– Kellene egy ilyen nagyban, ahol sok emberrel lehet találkozni, beszélgetni, mint régen.

– Vannak ilyen helyek, csak kell a nyitottság, hogy megtaláld. Venni kell a fáradtságot és amikor szabadidőd van, akkor nem begubózni kell, hanem elindulni. Volt még egy vállalásod.
– Igen tudom, szégyellem, de nem bírtam ki. Kiléptem a Facebookról és letöröltem az alkalmazást is a telefonomról, de annyira hiányzott, hogy pár órával később visszaraktam.

– Ez nem szégyen. Jelzi, hogy a probléma amiről beszéltünk fennáll, és az életed része.
– Nem tudom, hogyan lehetne lejönni róla.

– Az egyik opció, hogy gyökeresen változtatsz és abbahagyod megpróbáltad, nem jött be. A másik opció az, hogy fokozatosan vonulsz ki ebből a világból, addig, amíg elérsz egy egészséges időt, amit ott töltesz. Amikor néztük az idővonaladat, akkor láttuk, hogy nagyon sok csoportban vagy benne, amelyek mind szakmai csoportok. Az első lépés lehet az, hogy ezt redukálod? Ne legyél benne tízben, hanem kettőben, ahol igazán van lehetőséged szakmai pluszhoz jutni. Ez mehet, de képes leszel a többit egy időre hanyagolni?
– Szerintem menni fog. Legyen így. Egyébként igazad van, rengeteg energiát elvisz és képes vagyok egy idióta hozzászólás miatt órákig azon gondolkodni, hogy miért írták, amit írtak. Be kell látnom, hogy fotó alapján ítélni ételekről nem lehet, mert nincs ott, és egy étel mit sem ér képről, ha nem érzed az ízeket, az illatokat.

– Úgy gondolom, hogy többet érne, ha négyen öten szakácsok megbeszélnétek egy közös főzést valamelyikőtöknél, mindenki viszi amit meg akar mutatni a többieknek. Megfőzitek, megeszitek és vitáztok, de nem egy fotó felett. Mit szólsz?
– Lehet, hogy érdemes lenne, beszélek a többiekkel, hogy mit szólnának ehhez.

– Akkor maradjunk annyiban, hogy a jövő heti egyik feladat a közös főzés szervezés.

– Csilla, egyébként egy dolgot elmondok. Jobban érzem magam. Jólesett kimozdulni, a mozi is jó volt, a piac is. Jó, hogy mivel ide járok gondolkodnom kell a dolgaimon.

– Milyen érzések vannak még benned?
– Bevallom, hogy néha rosszul esik a szembesítés önmagammal, és az is, hogy átlátsz rajtam.

– Séf, ez a munkám. Hogy lássam amit ti nem, és segítsek megmutatni Nektek innen – magatokat. Az elején elmondtam, hogy nálam haladni kell. Szeretem, ha hétről hétre érzitek, hogy jobban vagytok, hogy kijjebb vagytok a gödörből, de ez nem sétagalopp. Bele kell állni.

A séf észre sem veszi, hogy közben négy kilométert sétálunk. Lemegyünk a tóhoz, nézzük a vadkacsákat, rugdalja tovább a faleveleket – elrepül a másfél óra.
Visszatérve még egy feladat van, az általa megírt heti időbeosztás átnézése.
A beosztás szerint a múlt héten öt napot dolgozott. Saját bevallása szerint ebből a szombatot nem kellett volna, de fontos vendégnek volt rendezvénye és úgy gondolta. hogy jobb, ha bemegy. A maradék két napból egyiken elment moziba, másik nap a piacra, a szabadideje többi részében pedig tévézett és internetezett.

– Séf, tudod az emberek miért égnek ki?
–  A túl sok munka miatt?

–  Ez lehet egy ok, de nem ez a fő ok. A fő ok az, hogy az emberek nem töltődnek vissza és nem töltik úgy az énidejüket, hogy az feltöltse őket. Tudod mi az énidő?
– Még a szót sem hallottam.

– Akkor elmesélem. Akik kiégnek ezer felé figyelnek, pörögnek. Meg akarnak felelni mindenkinek, a családnak, a feleségüknek, a gyerekeiknek, a munkájuknak, a főnöküknek. Egy ember a mai világban egyszerre sosem egy szerepben él, hiszen dolgozik, apa, szerető férj és még ki tudja hány kabát van, amit magára aggat. Amikor azt mondod évek óta nem voltál sétálni, nem voltál erdőben, sem moziban, az számomra mind azt jelzi, hogy magadra nem szánsz időt. Sőt tudjuk és szembe kell nézni vele, hogy te annyira szakmáztál, hogy a családodra sem maradt időd. Az énidő az a magadra szánt idő. Olyan percek, fél órák, amikor nem kell megfelelni, amikor magad lehetsz a gondolataiddal. Amikor kimész sétálni és nem figyelsz semmire, csak hagyod lecsendesedni magad. Az igazán jó énidő az, amikor nem kell tárgy a kikapcsolódáshoz, csak te. Futhatsz, meditálhatsz, nézhetsz a semmibe. De ehhez fejlődni kell, nem megy egyik napról a másikra. Első lépésként olyan programok kellenek, amelyek kikapcsolnak és feltöltenek. Írj nekem össze legközelebbre 10 dolgot, amit rég nem csináltál, vagy még sosem csináltál és ezekkel töltjük majd ki a felszabaduló idődet. Napi fél óra csak magadra szánt idő, már olyan mértékben fogja megváltoztatni a mindennapjaidat, hogy el sem hiszed.

– Csilla, te mit csinálsz az énidődben?
– Olvasok. Főzök. Megveszek a piacokért. Imádom azt a zsibongást, a céltalan lődörgést, a szabadságot, hogy ott és akkor azt csinálok, amit akarok. És van, amikor semmit nem csinálok. Ülök a teraszon, nézem az erdőt, hallgatom a madarakat. Kb. ennyit. De ezekből valamelyikre minden nap szánok időt. És még valami. Én már kiégtem. Tudom mit jelent, mert átéltem. Készítettem neked még egy dolgot. Ez lesz a következő feladat.

A kezébe adok egy csomag színes ceruzát és egy színezőt, amiben színezni való képeslapok vannak. A séf úgy ledöbben, hogy először szólni sem tud.

– Én nem tudok színezni.
– Színezni mindenki tud. A világ egyik legjobb terápiája, arra, hogy leülj, magaddal légy és közben ne foglalkozz semmivel, csak azzal, ahogy alakul a kép. Ha belemerülsz és képes leszel hallani a papíron a ceruza hangját. Az énidő. Szia, Séf! Nemsokára találkozunk.

Csatlós Csilla

– coach

Szólj hozzá

Minimum 4 karakter