Párkeresés, jóslás, disznóvágás: András-napi hagyományaink

András napjához a legközelebb eső vasárnappal elérkezik a csend és a megbékélés ideje, az advent. November 30-a azonban nemcsak emiatt fontos nap, hanem azért is, mert számtalan népszokás kapcsolódik hozzá. Elevenítsük fel ezeket!

Ki volt Szent András?

András is a 12 tanítvány közé tartozott, ő lett először Jézus követője, s csak később csatlakozott hozzájuk testvére Simon Péter, “a kőszikla”. Amikor a tanítványok megkezdték térítő tevékenységüket, András Kis-Ázsiába ment. A hagyomány jóságos természetűnek és kedvesnek mutatja be Andrást. Vélhetően a szeretettel végzett missziós tevékenységnek tudható be, hogy a világon elsőként itt, Örményországban lett államvallás a kereszténység. András egyébként még a titokzatosnak és félelmetesnek tartott kelet-európai szkíta (magyar megnevezéssel szittya) népcsoportot is sikeresen térítette meg. Később Görögországban folytatta munkáját, itt viszont hitvitába keveredett Nero császár helytartójával, aki előbb börtönbe vetette, majd keresztre feszíttette, az azóta Andráskeresztnek nevezett, X-alakú kereszten.

András-napkor egymást keressük

Nem tudjuk, volt-e köze legendásan kedves természetének ahhoz, hogy később csupa kedves, ma már talán megmosolyogtató népszokás honosodott meg neve napján – ami egyébként korábban önálló ünnep volt a keresztény ünnepkörben. Tény viszont, hogy ilyenkor közös volt a cél: párt találni vagy legalábbis megtudni azt, hogy ki lesz a jövendőbelink.

Férjjóslás és lánykeresés

András-nap előestéjén a lányok férfinadrágot, a legények női inget vagy szoknyát tettek a fejük alá, remélve, hogy így megálmodják, ki lesz a férjük, illetve a feleségük.

Az ereszrázás is ilyenkor volt szokás: lányok belekapaszkodtak a zsúpfedeles házak ereszébe, s ha onnan magok potyogtak a kötényükbe, azokból próbálták meg kitalálni, mit, pontosabban, kit hoz a jövő. Ha a kötényben búza landolt, jómódú legényre számíthattak, ha rozsmag, akkor szegény férj volt kilátásban. Amennyiben bogár vagy pondró esett rá, akkor még a következő évben teherbe esik a lány – ez volt a jövendölés.

Úgy látszik, hogy a lányoknak megengedték, hogy András-napkor kitombolják magukat a ház körül a szebb jövő reményében, mert szokás volt az ól rugdosása is. Két dolog történhetett: a rúgásra felébredt a disznó és röfögni kezdett – ahányat röfögött, annyi év múlva ment férjhez a lány. Ha viszont a füle botját sem mozdította az álmos jószág, akkor iparkodnia kellett a lánynak (és a háznépnek), mert még abban az évben várható volt az esküvő. Más helyeken a lányok szalmakoszorút készítettek, amit megpróbáltak feldobni a fára: ahányadik dobásra fennakadt, annyi év múltán mehetett férjhez a lány.

Jóslások a konyhában

A lányok persze nemcsak a ház körül, hanem a házban, konkrétan a konyhában is játszhattak a jó szerencséjükkel. András-pogácsa néven ismert az a szokás, amikor három süteményt sütöttek, mindegyikbe egy-egy férfinevet rejtettek. Kitették a ház elé, s amelyiket a legkésőbb vitte el a kutya, az mutatta meg a jövendőbeli nevét.

Derelyét is főztek, amelyekbe cédulákat gyúrtak, rajtuk a lehetséges jövendőbelik neveivel. A derelyét annak rendje és módja szerint kifőzték, s amelyik először jött fel a víz tetejére, azt gyorsan kikapták, s felolvasták a cédulán lévő jövendőbeli nevét.

Ha egy lány András-nap előtt almát evett, biztosan megszámolta benne a magokat. Ha 7 vagy 9 magot talált, akkor azokat becsomagolta, aznap úgy aludt, hogy a pakkot a párnája alá rejtette, bízva benne, hogy megálmodja a nagy őt.

Termékenység és bőség

András-nap termőnap is volt. Egyes helyeken ekkor pároztatták a disznókat és kotlóst ültettek. Ez azt jelentette, hogy amikor látták, hogy egy tyúk elkezd kotlani, elkülönítették a többitől és alátették a keltetni kívánt tojásokat. Az András-napkor született malacoknak nagyon örültek, mert úgy tartották, a legjobb hízók belőlük lesznek. És bár András halász volt, a magyar hagyományban mégis az ő napját nevezzük “disznóölő Szent András napjának”, mert akkor kezdődtek a disznóvágások. Ennek a magyarázata azonban már nem vész a legendák homályába, sokkal praktikusabb és racionálisabb. Magyarországon faluhelyen nem volt hűtőszekrény a 20. század közepéig, így a romlandó húsokkal csak a fagyok beálltával kezdtek el dolgozni.

A disznót szeptember elsején (Egyed napján) fogták hízóra, ekkorra már szép súlya volt. Egy-egy vágással fel tudták pakolni a kamrát hurkával, kolbásszal, szalonnával, ami kitartott egész télen. A disznóvágás mindig nagycsaládi esemény volt. A rokonság így segítette egymást az egész napos munkában és osztoztak az elkészült finomságokon is.

Szólj hozzá

Minimum 4 karakter