Szent hedonizmus

A Márton nap és a gasztronómia

Az advent előtti időszak – mind történeti hátterét, mind gasztronómiai kötődéseit tekintve – egyik legizgalmasabb hagyománya Tours-i Szent Mártonhoz kötődik. A Magyarországon is kiemelt ünnepként kezelt napnak, amelyet november 11-én libalakomával és újborral ülünk meg, a római korig nyúlnak vissza a gyökerei…

Ki volt Márton?

Márton jómódú pogány római családban született a mai Szombathely területén, Pannónia provinciában a 4. században. 15 évesen katonának állt, 18 évesen áttért a keresztény hitre és 20 évesen elhagyta a katonaságot. Előbb remeteként élt, majd Poitiers-ben kolostort alapított. 372-ben választották püspökké.

Nevéhez több legenda is kötődik, az egyik legismertebb, hogy amikor püspökké avatása előtt küldöttség érkezett hozzá. Márton el akart előlük bújni és a libaólban keresett magának rejtekhelyet, de a libák gágogása és szárnycsapkodása elárulta. 396-ban halt meg, temetésének napja, november 11., egyúttal az emléknapja is a keresztény hagyományban. Szent Márton az egyik legnépszerűbb szent volt a középkorban egész Európában. Pannóniai kötődése miatt Magyarországon is számtalan néphagyomány és szokás őrzi emlékét.

De hogy jön ide a liba és a bor?

Szent Márton szerénységéről, aszketikus, remete életviteléről volt híres, mégis éppen az ő neve kapcsolódott össze a hagyományban a lakomázással, a jó libasülttel, a ludaskásával és még ki tudja hányféle, nem éppen könnyű libafogással. Mi ennek az oka?

A libát a középkorban legalább olyan nagy becsben tartották háziállatként, mint a sertést, hiszen minden részét, a húsát, zsírját, de a tollát is tudták hasznosítani. A libák az évnek ebben az időszakában szép hízott jószágokká fejlődtek (“Ha lúd, legyen kövér!), így ekkor tartották a vágásokat. A középkorban november 11-e jelentette a paraszti év végét, a cselédek ekkor kapták meg év végi bérüket, amelyhez egy hízott liba is járt. A középkorban ekkor kezdődött egy 40 napos böjt, amelynek az előestéjén még utoljára mindenki annyit evett, amennyi csak belé fért. Egyfajta hálaadó ünnep is volt ez a nap, az óév utolsó munkaünnepe, a gazdasági év zárása, amikor hálát adtak az új termésért is: ez is indokolta az ünneplést.

A nyár végi és kora őszi szüret idején leszedett szőlőből pedig ebben az időszakban forrt ki a must, és lett először iható bor, az újbor. („Aki Márton napján újbort nem iszik, egész évben szomjazik.”) A hálaadás és a jövő gazdag terméséért hozott “áldozat” egyik formája volt tehát a libalakoma és az újbor kóstolása – a paraszti és az úri családok asztalán egyaránt.

Szólj hozzá