Tojás, te csodás – három érdekes apróság

A tojásforma szimbólum. Az újjászületés, a termékenység, az új élet jelképe. Az origó, ahonnan az élet indul. Nem meglepő tehát, hogy ezt a formát a hagyomány is megőrizte és szokásokat kötött hozzá szerte a világon. Már a régi görögök, sőt, őket megelőzően az egyiptomiak is különös jelentőséget tulajdonítottak a tojásnak. Így az sem meglepő, hogy a tojásforma új alkotásokra ösztönzött egy híres ékszerészt a tizenkilencedik században.

A tojás szimbolikája

Nemcsak a görögöknél és az egyiptomiaknál, de a világ kultúrájának születésekor mindenhol ott volt ez a különleges forma. Legyen az indiai vagy az iráni hagyomány, de akár a finn Kalevalát is említhetjük, ahol a tojás, mint világtojás jelenik meg – amiből a mindenség születik. A Világtojás szimbóluma minden kultúrkörben a kezdetet, az eredendőt jelenti.

De mi is van a tojásban? Miben rejlik ezeknek a szimbólumoknak a jelentősége? Anélkül, hogy mélyebb boncolgatásba bocsátkoznánk, nézzük az alapvető tudnivalókat és a magyarázatokat!

A tojás két különálló lényegből áll, a fehérjéből és a sárgájából. Így jelképezi a férfi és női princípiumot is, a jin és jang kettősségét, a nappalt és az éjszakát, mely harmóniában áll, kiegészítve egymást egy egésszé. Így válik a tojás egy olyan jelképpé, amely magába foglalva az ellentétes részeket, tökéletes egészet alkot.

A tojás festése

A magyar hagyományok közül a húsvéti tojásfestés hagyománya, ami legszebb tavaszi ünnepünkhöz kötődik. A húsvét a feltámadás ünnepe, így jelképe az élethordozó tojás. Maga a tojásfestés, mint hagyomány eredete az ókorig nyúlik vissza. Már az ókori Kínában is pirosra festették a tojásokat – a Nap iránti tisztelet jelképeként. Érdekesség, hogy a tojás egy színnel befestése a mai napig élő a világon – a szín pedig hagyományosan a piros. A keresztény kultúrkörben ez Krisztus vérét jelképezi.

A magyar hagyományok azonban nemcsak a piros tojást ismerik, a tojás festésének, díszítésének gazdagsága jellemzi népi kultúránkat. A tojás ’hímzése’ vagy ’írása’ ha nem is egyedülálló a világon, de kétségtelen, hogy csak a magyar illetve a szomszédos népek hagyományában maradt fent. A legfontosabb motívumok a kereszt, a tölgyfalevél, a gereblye és a forgó motívum, de lehet fenyőág vagy szőlőinda is a hímzett tojáson.

A húsvéti tojás festése ma is közös program a gyerekekkel, a felkészülés izgalmával az ébredő természet, a tavasz, a megújhodás ünnepén.

A tojás, ha nagyon értékes

1885-öt írunk és az orosz cár különleges ajándékkal kíván kedveskedni feleségének húsvétkor. Egy francia származású aranyműves, Peter Carl Fabergé fejéből pattan ki a szikra: csodálatos tojást készít aranyból a cári hitvesnek. Ez azonban még nem minden: az első tojás is már előrevetíti, hogy különleges remekről van szó. Tömör aranyból készül, fehér zománcréteg fedi. Ha felnyitják a tojást, akár egy ékszertartót, egy miniatűr tyúk fedi fel a cári korona szintén miniatűr mását.

Igazi remekmű tehát, nem csoda, hogy a cárnak igencsak megtetszik. Az udvar évekig foglalkoztatja az ékszerészt, majd a cár kinevezi a kreatív francia mesterembert udvari ékszerésznek és folyamatosan rendeli tőle az ékszertartó tojásokat. A kikötése annyi csupán, hogy minden tojás belsejében más-más meglepetés kell, hogy legyen – tehát nem lehet két egyforma tojás. Az évek múlásával egyre bonyolultabbá válnak, már drágaköveket is felhasználnak hozzájuk. A mesebeli tojások történetének a történelem vihara véget vet: 1917-ben államosítják az ékszerész családi vállalkozását. Fabergé Svájcba menekül 1920-ban, ahol még abban az évben meghal.

Összesen 71 darab Fabergé-tojás létezéséről van tudomásunk – a huszadik század történelmét 62 vészelte át. (Más források szerint 50 készült, amelyből 43 maradt fent.) Érdekesség, hogy legutóbb 2014-ben tűnt fel egy ilyen tojás: tulajdonosa éppen el akarta adni. Kiderült azonban, hogy húszmillió fontot ér – nem csinált volna jó boltot, ha eladja azért, hogy az aranyat beolvasszák. Így viszont a konyhapultról, a sütemények mellől elkerült a Fabergé-tojás. Ki tudja, talán nemsokára megint előbukkan egy ilyen ritka kincs valahonnan. Mindenesetre, 2015-ben Katarban feltámasztották a Fabergé-tojásokat. Egy nagy ékszer-és órabemutatón tűntek fel újra, az Al Fardan ékszergyártó cég standján.

Szólj hozzá

Minimum 4 karakter