Kiégett séf – ötödik rész

Ötödik alkalom. Amikor coachingra indulok, mindig végiggondolom, hogy haladtunk az elmúlt hetekben és jóleső örömmel tölt el az eredmény, ami már látható. Még mindig emlékszem az első döbbent pillanatomra, amikor több év szünet után megpillantottam a parkolónkban a Séfet. Emlékszem a hajlott hátra, a fáradt arcra, a szomorú szemekre. Most már izgatottan várom, amikor érkezik, mert már újra a régi embert látom benne, aki mosolyog és energikusan lépdel.

Pár hét múlva itt vannak az ünnepek, én már alig várom. Szeretem a hétköznapokat, de amikor karácsony táján két hetet otthon vagyunk együtt, az mindennél jobb.

A változatosság kedvéért egy újonnan nyílt bisztróban találkozunk, amiről hetek óta mindenhol írnak. Megérkezik. És tényleg olyan. Mosolyog, megölel és ragyog.

– Hello Séf!
– Szia Coach!

Ezen mindig nevetünk, ez lett a kialakult köszönés.

– Mesélj, mit történt ebben a másfél hétben.
– Csilla, találkoztam a gyerekekkel. Egy hétvégét itt voltak nálam, csak hármasban voltunk. Elmentünk az állatkertbe. Pocsék idő volt, de végigjártuk az egészet, nagy élmény volt nekem is, nekik is. Amikor hazaértünk közösen főztünk vacsorát, sütöttünk palacsintát. Annyira jó volt. Rajtam csüngtek ölelgettek, el sem tudom mondani. Este meséltettek az étteremről, a munkámról, aztán amikor letettem őket aludni a kislányom megszólalt: anya mikor jön? Összeszorult a szívem, mert megint szembesültem azzal, hogy mit tettem. Ha vele vannak, engem keresnek, ha velem vannak, őt keresik. Mondtam neki, hogy holnap reggelizünk, utána elmegyünk egy nagy játszóparkba és délután megyünk anyához. Elaludtak. Csodálatos volt nézni, hogy milyen szépek, ahogy alszanak. Rájöttem, hogy mennyire hiányzik ez. Korábban, amikor annyit dolgoztam és őket félretettem, mindig csak ez jutott. Alig láttam őket ébren, mire hazaértem már csak ültem az ágy mellett és néztem őket. Az állatkertben szembesültem vele, hogy te jó ég, milyen okosak, mennyit kérdeznek. Az én gyerekeim. Másnap a játék után indultunk volna haza, amikor a fiam megkérdezte: anyának nem viszünk semmit?

– Mit vigyünk kisfiam?
– Az oviban azt mondták egy férfi akkor férfi, ha virágot visz a feleségének.
– Ezt mondták? Akkor nincs mit tenni, vegyünk virágot.
– És csokit is kell venni, mert azt is szeretik. – Itt már hangosan nevettem.
– Csoki is lesz.
Bementünk a virágoshoz. Mondtam nekik válasszanak virágot, amilyet szeretnének. 5 féle virágot választottak, mind pirosat. Bekötötték egy csokorba és a fiam büszkén átvette majd rám pirított:
– Apa, én viszem, de Te adod oda. Oké?
– Oké kisfiam.
Aztán nyomás bonbonért. Volt konyakos meggy. Tudom, hogy az volt a kedvence. Mindig volt a szekrényben, de tartogatta, néha-néha kivett egy-egy szemet. Beültünk, bekötöttem őket a gyerekülésekbe és indultunk vissza. Azon kaptam magam, hogy izgulok. Mint régen, randi előtt. Odaértünk és odaadtam a virágot, átöleltem és rájöttem, hogy mennyire, de mennyire hiányzott ez. Hónapok óta nem öleltem meg senkit.

– Fú Csilla, ez már tiszta nyálas, olyan, mint egy Júlia regény.
– Séf. Ez nem lányregény. Inkább egy jó élet. Amiben nem egy érzéketlen teljesítő robot vagy, hanem érző lény. Aki rádöbbent, immár sokadszorra, hogy a munka jó és fontos az életünkben, de a megkeresett pénz, az elismerés sosem fogja pótolni a szerelmed ölelését, a gyerekeiddel töltött perceket. Soha. Mi volt még a múlt héten?
– Kevesebbet lógtam a neten szerintem, mint mostanában.
– Lássuk egy szabadnapod. Számolunk, együtt. 91. Közel fele annak, amit fent szoktál lenni. Örülsz?
– Amikor a gyerekekkel voltam, akkor egész nap fel sem mentem az internetre, annyira jól telt az idő. De bevallom elfáradtam. Az ember ritkán gondol arra, hogy amikor magára húzza a családfenntartó kabátot, akkor még otthon valaki keményen dolgozik, ellátja a gyerekeket, a háztartást, a hátteret. Szerintem azért is csúsztam össze, mert nem maradt mögöttem senki.
– Mi lesz a folytatás Séf?
– Elhívtam a volt feleségemet egy randira. Elviszem egy étterembe, vacsorázni, mint a régi szép időkben.
– Jó ötlet. Örülök, hogy lassan a magánéleted is kisimul.

– Kérdezhetek?
– Múltkor, amikor az étteremben voltunk, nem mondtál semmit arról, hogy milyen érzések voltak benned arról, amit ott láttál. De valahogy azt érzem, hogy nem igazán voltál oda a látottaktól.
– Nem Séf, valóban nem voltam oda. Messze nem láttam kint az étteremben azt az elhivatottságot, azt az alázatot, ami miatt te széthajtottad magad. Egy étterem csapatmunka. Délben voltunk ott, több vendég körülöttünk többször intett a pincéreiteknek, mire feleszméltek a nagy beszélgetésből. A pult közelében ültünk, és három méterre tőlem szidták a főnököt, a beosztást, meg lényegében mindent. Közben meg látványosan trécseltek, nyomkodták a telefonjukat. Ez nekem nem tetszett, mert fényévekre van attól, amit tőled látok. Vendégként engem nem érdekel, hogy mennyit keres a pincér, meg ki mennyi jattot kap, meg hogy honnan kapott állásajánlatot. Viszont ha megettem a fogást, akkor húsz perccel később ne én integessek, hogy vigye már el előlünk a tányért. Mindezt úgy, hogy a séfjükkel ülök egy asztalnál. Nonszensz.
– Akkor jól éreztem, hogy nem voltál elájulva.
– Az ételekkel, a tálalással, nem volt semmi bajom, de ez is hozzá tartozik.

– Mivel fogjuk folytatni?
– A következő pár alkalommal olyan dolgokat fogunk átbeszélni, amivel a benti munkád könnyebb lesz. Lesznek hozzá házi feladatok, jó? Először is, írj nekem egy jellemzést a csapatod tagjairól! Nem kell vele megfelelni senkinek, nem kerül sehova, csak írd le, kivel hogy vagy, mennyire vagy elégedett, és vezetőként mit látsz rajtuk.
– Ezen még sosem gondolkodtam el.
– Még egy feladat lesz. Gondold át, hogy hány szereped van az életben, ami Neked fontos?
– Ezen sem gondolkodtam még. Van a munkahelyi szerepem, séf vagyok. Elváltunk, de amíg együtt voltunk volt férfi szerepem, és apa is. Szerintem ennyi.
– Akkor írd le mindhárom szerepből nekem a legfontosabb 10 dolgot, ami eszedbe jut, amik neked fontosak. Séfként. Férfiként. Apaként.
– Érdekes feladat lesz.
– Akkor hajrá, Séf.

Csatlós Csilla

– coach

Szólj hozzá

Minimum 4 karakter