Oltóág – ébredő gyümölcsfáink

A nemes gyümölcsfák nem szaporíthatók magvetéssel. Szükség van arra, hogy az érzékeny, betegségekre fogékony, gyenge növésű gyümölcsfajtákat erős növekedésű, ellenálló alanyba oltsák. A szőlő, a cseresznye, a meggy, az alma és körte is akkor hoz szép és egészséges termést, ha beoltják. A hagyomány szerint február tizedike fontos nap a növénytermesztők életében: ekkor kell ugyanis begyűjteni az oltóágat. És hogy mi az oltóág? Kis összefoglalót írtunk ennek értelmezéséhez.

A készülődés

Kell hozzá egy olyan fa, nevezhetjük alanynak is, mely erős és egészséges – nevezik anyafának is. A feladat az, hogy december és február vége között be kell gyűjteni róla az oltóágat. A jó oltóágon levélrügyes hajtások vannak, lehetőleg ceruza vastagságú, hosszú és egyenes ág. Természetesen egy fajtáról több oltóág is gyűjthető – célszerű ezeket csokorba kötni és felcímkézni. Helyes tárolása elengedhetetlen: meg kell ugyanis óvni a kiszáradástól és a fagytól is. Régen a házakban erre a pince volt a legmegfelelőbb helyszín, ahol nedves homokban tárolták, mondjuk egy dézsában – a rágcsálóktól meg kellett védeni. Sőt, volt olyan is, hogy krumpliba vagy sárba szúrták bele.

Az oltóág életre kel – a hagyományról

Ha a hagyományokhoz hűek akarunk maradni, akkor Gyümölcsoltó Boldogasszony napján használjuk fel az oltóágat. Ez március huszonötödikére esik – a naptár szerint. A római katolikus egyház erre a napra tette az angyali üdvözletet: Gábriel arkangyal megjelenését Máriának, ki hírül hozta, hogy megfogan a Szentlélektől és fiút szül majd. Ennek a gondolatnak a jelentését vette át a néphit, hiszen az ekkor oltott fák így termékenyek lesznek. Ezen a napon tilos kivágni az oltott fákat, mert balszerencsét hoz.

A termés jóslására is alkalmas napnak tartotta a hagyomány ezt a dátumot: ha szép idő van március huszonötödikén, akkor a termés is jó lesz.

A természet tehát életre kel, az oltóággal új és jó minőséggel, új erőre kapva kezdődik az örök körforgás: itt a tavasz.

Reméljük, hogy szeszélyes időjárásunk, mely sokat változott az elmúlt években nem lesz akadálya majd a gyümölcsfák oltásának.

Szólj hozzá

Minimum 4 karakter