Vargányázni jó!

Édesapám valamiért vonzódott az erdőhöz (ezt mondjuk megértem), de leginkább a gombászáshoz. Ezt gyerekkoromban annyira nem értettem, de mentem vele, főleg a Pilisbe jártunk, aztán a Fény utcai piacon álltunk sorba a gombavizsgálónál jól megpakolt kosarakkal. Ő képes volt végigolvasni a szakkönyveket, gombakalauzokat is, amit megintcsak nem értettem akkoriban. Különféle gombaételek receptjeit kereste és próbálta ki, bár rendszerint leragadt a leves – pörkölt – rántott gomba variációknál. Remekül főzött amúgy, de gombamániájával hosszú távon egyedül maradt a családban.

A vargányázás kimaradt az élményekből, vagy ha volt is gyerekkoromban, nem emlékszem rá. Most, felnőtt fejjel aztán bepótoltam a lemaradást egy zalai hosszúhétvégén, amikor az utolsó nap hajnalán bevettük magunkat a közeli tölgyesbe – vargánya után kutatva.

Már az is vicces látvány volt, ahogy különféle szatyrokkal és kosarakkal felszerelkezve nekiindultak a pesti hülyék, de szerencsére jött velünk egy helyi szakértő, Emi néni, így míg mi vaksin bóklásztunk az erdőben, ő lassan beavatott bennünket a vargányázás titkaiba. Mindent elmond a helyzetről, hogy Emi néni rengeteg vargányát gyűjtött be azokról a helyekről, ahol mi is jártunk. Szóvá is tette, milyen bénák vagyunk, hiszen eljöttünk a gyerekfej méretű példányok mellett…Hát hogyhogy nem vettük észre? Ha valakinek önbizalomnövelő tréningre lenne szüksége, ne küldjük vargányázni Emi nénivel. Elsőre nem biztos, hogy bejön.

A vargányát az erdők királyának is nevezik, júniustól novemberig érdemes keresni bükkösökben, tölgyesekben és néhol fenyvesekben is. Az, hogy hol és mikor lelünk vargányára, erősen függ a csapadéktól és a hőmérséklettől is – bár ez gombák esetében kicsit sem meglepő. A vargánya viszonylag jól tűri a hideget, ezért ősz végéig nagy eséllyel találunk. Az egyik legdrágább gombafajta (kilója 5-6 ezer forint is lehet), ennek oka az, hogy nincs belőle sok, és macerás is rábukkanni. A vargánya szeret a bokrok alatt megbújni vagy az avarral betakarozni, ami azért nem szép tőle, mert kalapjának a színe tökéletesen megegyezik az avar színével. Vargánya-mi, egy-null.

A vargányát azonnal fel lehet ismerni robosztus külsejéről: vastag henger- vagy hordószerű tönkje van és nagy barna kalapja, ami vagy gömbalakú vagy enyhén szétterülő. Nagyon nagyra is megnőhet, ebből azt gondolhatnánk, hogy könnyű észrevenni, de ne legyünk elbizakodottak. Viszont az jó hír az, hogy ha egyet észreveszünk, akkor érdemes szétnézni a környéken is, mert valahol ott lakik a párja is.

Nagyon magas a fehérjetartalma, gazdag ásványi anyagokban: káliumot, kalciumot, vasat, nátriumot, cinket és foszfort tartalmaz. B1-, B2-, B5- és B9-vitamin, valamint C-vitamin tartalma is jelentős. Zsenge példányai ehetők nyersen is, a nagyobbakat párolni, főzni, sütni, szárítani érdemes. Nem a legkönnyebb étel, de jól előkészítve nem okozhat gyomorbántalmakat. Aromás, gazdag ízű gomba. Az olasz konyha rajong érte, egy kevés szárított porcini bármilyen egyszerű tésztaételt vagy rizottót feldob.

Szólj hozzá

Minimum 4 karakter